Honvágy

Már nem OTT, de még nem ITT. Anna honvágyat érez, de aztán elvágtat vele a ló. Részlet a regényből:

Valahogy szomorú hangulat kerített hatalmába.

Mi ez az egész? Talán az ősz, a hűvösebb idő, a szemerkélő eső? Mindez csupán a felszín. Sokáig keresgélek magamban, ott legbelül, ahol a mag van, és már meg is találom a valódi okot: Honvágy!

Bár a józan eszemmel tudom, hogy Pesthalom már nem az otthonunk, itt még nem érzem egészen otthon magamat. Hiányzik valami. Vagy valaki? Zsombor? Fanni? Jánosi tanár úr? Vagy inkább az egész pesthalmi hangulat? A megszokások? A régi életem...

Az biztos, hogy nem fogok egész nap itthon ücsörögni, és kínlódni!  Ki a szabadba! A kapucnimat a fejembe húzom, és elindulok az utcán, csak úgy valamerre. Tulajdonképpen amióta itt vagyunk, még nem is sétáltam igazán. El a suliba igen, néha le a boltba, de az időm nagy részét eddig azzal töltöttem, hogy: különböző dobozokból rámoltam ki, zsákokból szedegettem elő holmikat, pakoltam, bútorokat huzigáltam, és a többi. Itt az idő, hogy felfedezzem egy kicsit a környéket, és kijárjam magamból a búbánatot.

Az utcánkban az a legjobb, hogy Kertvárosban ez a legfelső a dombon, innen már csak az erdő húzódik a magasba. Elindulok hát középtájon felfelé egy ösvényen, ami egy ideig az erdő fái között kanyarog, (roppannak a gallyak a lépteim alatt, a lombok között alig szűrődik át a fény), majd egy kilátónál bukkan ki a sűrűből. Vonz a magas, de… Úgy érzem, nem lenne kellőképpen méltó a borús hangulatomhoz, ha én most odafentről csodálnám a tájat. Inkább irány a völgy, tovább, tovább! Céltalan bolyongás, ez már illik a kínlódásomhoz.

Az erdő szélén megpillantok egy sziklaszirtet. Legalább olyan magányos lehet, mint amilyen én most. Lekucorodok egy laposabb, mohás kőre. A tövében apró gombák kalapjai. Esőszagú az avar. Harkály koppan, épp felettem, egy tölgyön. Nézem a völgyet. És még mindig szenvedek.

Hirtelen… Paták dobogását hallom a bozótos mögül. Egy pillanatom sincs, hogy felocsúdjak: egy lovas robog el, szinte pont alattam. Hátulról látom csupán; csak azt, hogy fonott copfjai lobognak utána.