Rajzok

Ez kis meglepetés az új esztendőre!
Virág elkészült a könyv rajzaival, és ezekből néhányat most megosztok veletek.

Születésnap

Születésnap van ma! Pontosan egy hónappal ezelőtt indítottam útjára könyv-naplómat, az Anna-sorozatot. Köszönöm, hogy 2790-szer olvastátok írásaimat. Köszönöm, hogy naponta átlag kb. százszor nézitek meg ezt a blogot. Köszönöm, hogy már 11-en feliratkoztatok ide Rendszeres Olvasónak. Köszönöm, hogy a facebook-on is már 39-en kedvelitek az oldalt.

Harminc nap, huszonöt írás. Közülük a legnépszerűbbek: Olvasóim, A barátnők, és Magamról - hosszabban.

És most íme, egy születésnapi ajándék. A szülinapostól neked, kedves Olvasó. Álljon itt egy rövid részlet végre magából a regényből. Méghozzá kezdjük a kezdet kezdetével. Hiszen: Nem minden nap költözik az ember új házba...

A vonat ablaka tükörként mutatja arcomat…

A kisvasút egyhangúan zakatol. Homlokomat a hűvös ablaküveghez szorítom, a táj elsuhan a szemem előtt. Az út menti telkek csak csúnya hátsó felüket mutatják felém. Piszkosfehér kutyák ugatják a vonatot a lerobbant fészerek mögül.

Szívesebben lennék magamban, jobban is szeretek egyedül utazni, de a fülkében rajtam kívül most mások is vannak. A sarokban például egy fejkendős nénike, lábánál fonott kosár. Az ölébe szétteregette a kockás konyharuhát, onnan falatozik, kolbászt és vajas kenyeret. A zöldpaprika minden harapásnál hangosan roppan a foga alatt.

A gyomrom meg hangosan kordul egyet. Most ébredek rá, mennyire éhes is vagyok. Reggel a nagy izgalmak közepette egyetlen falat se ment le a torkomon. Pakolás, kapkodás, mindenütt dobozok, zsákok, csomagok... Aztán jött a költöztető autó, majd a családi kocsink is útra készen állt. Benne az egész família, engem kivéve. Ugyanis annyi holmi zsúfolódott szerencsétlen „miautónkba”, hogy a végén én egyszerűen kiszorultam.

- Mi lesz veled, Anna? - kérdezte Anya és Apa egyszerre, egyforma aggodalommal a hangjukban.

- Semmi baj, - nyugtatgattam a családot, szüleim kétségbeesett ábrázatára nézve. – Én majd megyek vasúton, egyedül.

Amikor a húgomra néztem, szenvedő tekintetén láttam, hogy irigyel engem. Nem csoda. Balról, jobbról zsákok közé passzírozódva, ráadásul ölében egy faláda, benne a rémülten nyávogó cicánk; szerintem sokkal szívesebben tartott volna ő is velem.

Én azért nála kényelmesebben utazom most, még a lábamat is ki tudom nyújtani; majdnem elérem a szandálommal a velem szemben ülőt. Elegáns úr, aki leüléskor világos öltönyéről láthatatlan porszemeket söpört le. Orrán csontkeretes pápaszem. Hosszú percek óta mozdulatlanul néz egy pontot az újságján. Szerintem nem is olvas, csupán nyitott szemmel alszik.

Nekem nemcsak az evés, de az alvás sem ment ma igazán. Ide-oda forgolódtam, rengetegszer felébredtem. Sehogy sem tudtam nyugtató álomba süppedni. Végül is, nem minden nap költözik az ember új házba, ráadásul a főváros ellenkező csücskébe. Kertváros még légvonalban is legalább másfél óra. Most pedig a vonat először a városhatár, majd a Duna mentén halad.

Hang és nézőpont

Az Anna-sorozatban mindvégig Anna hangját hallhatod. Miközben olvasol, ő beszél hozzád. Természetesen a párbeszédekben más is megszólal, de az eseményeket akkor is a főszereplő szemszögéből láthatod. 

Igazából nem is hozzád beszél, kedves Olvasó, hanem saját magához. Az egész könyv egy belső monológ. Mintha szóbeli napló lenne. Vagy élő közvetítés.

Beleköltözhetsz Anna agyába, és megtudhatod minden gondolatát. A szíve közelébe férkőzhetsz, és átérezheted minden érzelmét. Minden történést az ő "kamerájának" segítségével láthatsz, az eseményeket az ő szűrőjén keresztül érzékelheted.

Ennek oka, hogy így egész közeli kapcsolat alakulhat ki főszereplő és olvasó között. Könnyebb beleélni magadat a helyébe, megérteni és átélni mindent, ami vele történik.

A könyv jelen időben íródott, de néha Anna felidéz múltbéli eseményeket is (flashback).

Ugye várod már, hogy végre Te is olvashasd a könyvet?

Olvasóim

Kaptam egy feladatot. Képzeljem el, hogy kinek írtam a könyvemet. Álmodjam meg, ki fogja azt a kezében tartani. Lássam, a lelki szemeim előtt, hogy valaki olvassa az Anna-sorozatot.

            A feladat nagyon jó, mert amúgy eszembe se jutott volna ezen töprengeni. Amíg írtam, addig csak ömlött belőlem a szó, és bevallom, nem igazán gondoltam arra, hogy ezt rajtam kívül más is el fogja olvasni. Aztán a saját gyerekeim lettek az első tesztelők, és örömmel jelenthetem, hogy a próba kiválóan sikerült.

            De most itt vagy Te, kedves Olvasó, akivel kapcsolatban még arról sincs sejtelmem, hogy fiú vagy-e, avagy lány. Talán lány, ha már lány a könyvem főszereplője, de azért remélhetőleg fiúk is el fogják olvasni, csak lehet, hogy titokban. Tehát Te, kedves Olvasó, feltételezhetően nőnemű vagy, úgy tizenegy és tizennégy év között… De kell-e nekem ezt most meghatároznom? Hiszen én még akkor is szívesen olvastam kamasz-könyveket, amikor már rég túl voltam a serdülőkoron. Még ma is sokszor veszem le a polcról a gyerekkori kedvenc pöttyös, csíkos, vagy akármilyen könyveimet… Azaz: Te egy ifjú vagy, avagy egy ifjú szülője, avagy egyszerűen egy ifjúlelkű ember.

            Az biztos, hogy nem olyan vagy, mint az átlag. Gyakran úgy érzed, mintha a környezeted nem értene meg Téged. A világ egész egyszerűen marslakónak gondol. Mész az utcán, és azt látod, mintha mindenki más tévúton járna, egyedül Te haladsz a helyes irányba.

            Talán azért, mert nem pont úgy öltözködsz, mint az átlag. Márkák helyett az egyediség a fontos számodra. Szívesebben szerzel be sajátságos darabokat egy bolhapiacról, semmint leemelsz egy tucatárut egy pláza butikjának polcáról. Lehet, hogy nem épp az aktuális tini-kedvencek posztere díszíti szobád falát, hanem mondjuk egy tarka batikolt anyag, vagy egy spárgából szőtt „pókháló”, esetleg egy faragott afrikai maszk.

         A hajad égnek áll vagy hupi-vörös? Esetleg azon gondolkozol, hogy az orrodba vagy a szemöldöködbe tetess piercing-et? A körmöd tövid rágod vagy feketére lakkozod? A nyakadban tengerisün-tüske lóg, vagy bagoly-toll, vagy egy bőr-szütyő?

            Azt tutira veszem, hogy nem az egész napodat töltöd a neten meg a tévé előtt, hiszen akkor nem tudnál olvasni. Márpedig, kedves Olvasó, Te szeretsz olvasni! Beleélni magadat a képzeletbeli világokba. Jó is az, amikor együtt éled át a kalandokat a főhőssel, anélkül persze, hogy neked kellene mondjuk ténylegesen megvívnod egy csatát vagy elviselned egy csúfos visszautasítást. Amikor olvasol, elfeledkezel arról, mennyire vacak is körülötted a világ: hogy a szüleid nem értenek meg, a tesód annyira zizi, a tanárod észrevette, hogy puskázol, a barátnőd épp átvert, és az a fiú, aki A Fiú, egyszerűen levegőnek néz téged.

            Én úgy képzellek el téged, hogy szeretsz valamit alkotni, valamiben kifejezni önmagadat. Hiszen a regényem főszereplője, Anna se véletlenül jár a Kézműves-Képzőbe. Lehet, hogy Te is gyakran firkálgatsz rajzfilm-figurákat, vagy fújsz graffitit a tűzfalakra. Esetleg nemrég festettél tűzpiros mintákat az unalmas fehér pólódra vagy filctollal dekoráltad ki a tornacipődet. De úgy is el tudlak képzelni, hogy Nia-táncra jársz, vagy táj-futsz a Hármashatár-hegyen, vagy lelkesen tüntetsz a globális felmelegedés ellen. Mindegy, hogy művészetben, táncban, sportban vagy valami másban éled ki magadat - a lényeg, hogy valamiben igenis tehetséges vagy.

            Mi lenne, ha megírnád nekem, milyen is vagy? Mit szeretsz? Mi érdekel? Így talán Te is közelebb kerülsz hozzám, és én is Hozzád.

            És így talán még egyre jobbak lesznek az Anna-sorozat további részei.