Miért írok?

            Azt hiszem, ha ezt a kérdést feltennék az íróknak, százan ezerfélét válaszolnának. Én sem fogom egy mondattal elintézni a dolgot. De egy kicsit körbejárom ezt a témát - talán a végére én is megtudom a feleletet a saját kérdésemre.

            Szerintem mindenkinek szüksége van egy olyan tevékenységre, amiben kifejezheti önmagát. Ez lehet valamiféle kézműves alkotás, például faragás, nemezelés vagy korongozás, esetleg valamilyen előadó-művészet, mint a tánc, a színészet vagy a zene. (Ezekre egyébként mind olvashatsz példát az Anna-sorozatban.) De az „önkifejezés” szó hallatán nem kell mindenképpen magasztos művészetre gondolni, hiszen idetartozhat akár a kertészkedés vagy a maratoni-futás is. Nekem az írás lett ez az eszköz.

            Számomra a kommunikáció mindig is nagyon fontos volt. Szeretek beszélni, olvasni, írni, emberekhez kapcsolódni, egyszóval: kommunikálni. Próbáltam erre nemrégiben magyar szót találni, ilyeneket leltem, hogy „közzététel, jelzés kibocsátása és arra adott válasz, közlés, tájékoztatás, információ-csere”. Hát igen, adni és kapni. Pár napja olvastam a gondolatot, hogy egy író egyszerre szeret iszonyatosan sokat adni is magából, de közben nagyon vágyja, hogy kapjon másoktól. Valószínűleg így vagyok ezzel én is, felismerve az „amit adunk, azt kapunk” törvény igazságát.

            Nagyon szeretem magát az írás folyamatát. Elgondolkozom az élet dolgain, elmélkedek a szereplők gondolatain és cselekedetein. Annyira bele tudok merülni a történetbe, hogy egyszer csak azt veszem észre: sodródom…

            Érzésem szerint elég jó fantáziával megáldott emberke vagyok. Képzeletemben én is más lehetek, és felépíthetek egy más személyiséget, de akár egy egész világot is. Mondhatnák erre persze mások azt, hogy ez egyfajta menekülés a rideg valóság elől, és van is némi igazság ebben. Mert milyen jó is az: amikor a gyerekek üvöltenek körülöttem, összecsapnak a fejem felett a hullámok, vagy épp akármi más miatt van elegem van az életből, egyszerűen csak írni kezdek, és máris megszépül minden.

            Az egy jó kérdés, hogy vajon elegendő-e nekem az, ha magamnak írok? Mert hogy eddig többnyire azt tettem (az újságcikkeim és a blog-bejegyzéseim kivételével). A válaszom valószínűleg nem, már nem, hiszen most elérkezett látom az időt, hogy írásaimat a nyilvánosság elé tárjam. Egészségesen exhibicionista vagyok, azaz szeretem belső énemet, és azt meg is akarom mutatni a világnak.

            Él bennem egyfajta világmegváltó szándék is. Szívesen mutatok meg különböző értékrendeket, eszméket (valószínűleg azért is, mert szerintem a világ sem tisztán fekete vagy fehér, hanem igencsak sokszínű). Nem titkolt szándékom az Olvasót egy kicsit terelgetni, nevelgetni, változásra sarkallni.

            Hát, valahogy ezért.