Kettősség

Művész és/vagy szerkesztő

Írásnak és/vagy írásra szánt idő

            Az íráshoz nálam sokkal jobban konyító szakemberek azt mondják, hogy az írás folyamatának két alapvető szakaszát lehet megkülönböztetni. Az egyik a „szabad művész”, a másik a „szigorú szerkesztő”. Az előbbi ösztönös, aki a szívére és a megérzéseire hallgat, aki gyorsan, minden ötletet a papírra vetve, de emiatt művészi összevisszaságban alkot, aki teljesen belemerül a képzeletébe. Az utóbbi viszont lassú és alapos, akit a józan ész vezérel; némi távolságból képes szemlélni és elemezni művét, és kíméletlenül átdolgoz: belejavít, kihúz vagy kiegészít.

            Szakkönyvek, és szerény személyem szerint is úgy a jó, ha egy íróban mindkettő „lény” jelen van. Persze egyszerre csöppet sem kívánatos (lásd. Gollam a Gyűrűk urából), de egymás után annál inkább. Egyesek úgy csinálják, hogy a teljes regényt szabad művészként írják meg, és aztán szigorú szerkesztőként nézik át az egészet. Nálam ez szakaszokban jön. Van, amikor napokig egyfajta módosult tudatállapotban leledzek, és csak írok, írok, írok, máskor meg a szöveg (formai és tartalmi) szerkesztésével töltök el napokat.

            Fontosnak tartom még azt a kettősséget is megemlíteni, hogy egy író kétféleképpen foglalkozhat az írással. Elsőnek vegyük természetesen azt az időt, energiát, amit magára a tényleges írásra fordít. Ölében a füzete vagy a gépe, és rendületlenül jegyzi le mindazt, ami a képzeletéből előbukkan.

            Nem mellékes azonban az átvittebb értelemben, az írásnak szentelt idő, energia sem. Amikor csak úgy járok-kelek a világban, és amit odakinn tapasztalok, az később belekerül művembe is. Egy érdekes ember, egy különös jelenet, egy véletlenül elkapott mondat - mind-mind részei lehetnek egy irodalmi alkotásnak. Vagy csak úgy bambulok magam elé, és ami egyszer csak előjön legbelülről, az lesz a következő regény vezérfonala. Én általában az éjszakát-hajnalt szoktam erre fordítani. Az esti íráson túl, sötét, csönd, fekszem, lehunyom szemem, és máris dolgozni kezd a fantáziám. Ugyanez akkor is megtörténik, amikor a napkelte előtt ébreszt a belső órám, és rögtön kénytelen vagyok egy jó fordulaton vagy egy vicces eseményen agyalni.

            Az is az íráshoz tartozik, amikor az ember lejegyzi az ötleteit, vagy a mesterség még jobb elsajátításához „csak úgy” párbeszédeket vagy leírásokat gyakorol. Továbbá azáltal is fejlődünk, ha mások műveit olvassuk, méghozzá nem elsősorban a kikapcsolódás miatt, hanem azért, hogy ellessünk belőlük szakmai fogásokat (és ez nem számít koppintásnak!), gyarapítsuk szókincsünket, és szélesítsük látókörünket.