A farsangi időszakban egy kis részlet Anna farsangjáról. Ezen az estén igazából nem a jelmezbál a legizgalmasabb esemény, de a poént nem akartam lelőni...
Régebben olyan
kötelező marhaságnak éreztem ezt a jelmezesdit. Hercegnő sohasem voltam,
viszont indiánlány és cigánylány igen. Az utóbbi két évben, amióta „nagy" felsős
lettem, már cikinek éreztem a beöltözést. Most viszont jó érzés más bőrébe
bújni! Ráadásul, csapatostul.
Fogalmam sincs,
hogy Enikő honnan tudott ennyi csákányt meg bányászlámpát összeszedni… Ja,
bocsánat, azt mondtam volna: „Enikő”? Itt mellettem, az öltözőnek kinevezett
könyvtárban most egy hosszú, ébenfekete parókás, hófehér-ruhás alak áll,
kezében egy félig megrágott almával.
Először kicsit
veszekedtünk azon, hogy kinek a személyiségéhez melyik törpe illik. Marci volt az
egyetlen, akit rögtön és egyértelműen meg tudtunk választani! Na, vajon kinek? Az
őrült Gergő persze Morgó, Zsófihoz Vidor illik, és Orsi olyan Szende. Tudor
végül is Csilla lett, nagypapája szemüvegével az orrán, vastag könyvvel a hóna
alatt. Bencével egy pár lettünk (micsoda meglepetés!): nála lepedőnyi
zsebkendő, nálam meg egy kispárna. Már csak tüsszögni és ásítozni kell.
- Hapci meg
Szundi? Hogy ti milyen dedósok vagytok! - szól be az öltözőbe nyafka hangján
Barbara.
- Pedig jó dolog
néha hülyének lenni!
- Az neked nem
nehéz, Marci! – Ránézek mókamesterünkre. Túl nagy sapka, elálló fülek, tarka
kötött sál… Tényleg tisztára a Kuka!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése