Új esztendő

Így kezdődik a regényben Anna számára az új esztendő (rövid részlet az Anna-sorozat első könyvéből):

Alig dugom ki az orromat a házból ebben a hidegben. Nem megyek sehova, és hozzánk se jön senki. A családomon kívül nem is találkozom senkivel a szünet utolsó napjaiban.

Valakivel azért csak kell beszélnem. Rékát tárcsázom, és szerencse, hogy hat után ingyenes a vezetékes, mert ilyenkor egy órát is elcseverészünk.

- BÚÉK! - üvöltöm a kagylóba.

- Hova bújjék? - kérdezi nevetve.

- Én legszívesebben a barlangomba bújnék el, - megyek bele a mókába, - hogy téli álmot aludhassak. Te nem úgy érzed magadat, mint egy bóbiskoló medve?

- Bevallom az igazat. Ha most nem csörögtél volna rám, akkor már itt szenderegnék a kuckómban.

- Bocsánat, nem akartalak megzavarni a szundításban.

- Semmi baj, legalább kirángattál ebből a téli tespedésből. Végre nem azt érzem, hogy csak úgy ellétezek, hanem hogy élek.

- Nekem muszáj most veled beszélni, mert olyan érzéseim vannak, hogy sem a szüleim, sem a húgom nem értenek meg.

- Na, csak nincs valami baj?

- Nem, semmi különös, egyszerűen úgy érzem, hogy kezdek végleg kinőni a dedós gyerekkorból, de a felnőttkor még olyan messze van. És ezt nem tudja igazán megérteni se olyan, aki még nem élte át, se olyan, aki átélte ugyan, de már elég régen ahhoz, hogy szépen el is felejtse, milyen is a kamaszkor.

- Én úgy vagyok ezzel, hogy nekem nemcsak hogy távoli a felnőttkor, de nem is túlzottan kecsegtető, hogy én oda belépjek.

- Számomra ez valahogyan kettős. Egyrészt semmi kedvem az ő világukat élni, másrészt vágyom rá, hogy nagyobb legyek, mert milyen jó lenne már pár évvel idősebbnek lenni, nem?

- Hát tudod, én nem igazán akarom felgyorsítani az idő kerekét.